PVC Padlóburkolat lefektetése és leragasztása:
 
Ugyan úgy, mint a padlószőnyegnél, itt is minden oldalról legalább 10 cm-nyi ráhagyással számoljunk, a falbeugrások figyelembevételével. Erre a pontos beszabás miatt van szükség. Mivel a PVC padlólemezek mintázata általában nem hangsúlyozott, olyan tekercsszélességet válasszunk, amelyből a legkevesebb hulladék mellett tudjuk a helyiség padlóját lefedni. A nagyobb felületek borításához gyors és erős ragasztók kaphatók az illesztésekhez. Már a vásárláskor gondoljunk a padlószegélyre is, mert az teszi majd teljesen befejezetté az új burkolatot.
 
Aljzat előkészítése:
 
A PVC padlókat csak teljesen egyenletes, sima felületre szabad lerakni. A felületi egyenetlenségek ugyanis átnyomódnak a padló anyagán, és idő előtti kopásokat idéznek elő. Az egyenetlenségeket önterülő aljzatkiegyenlítő használatával lehet eltüntetni. A meglévő régi PVC burkolatot a ragasztóréteggel együtt el kell távolítani.
 
Lerakás:
 
A PVC-t kiterítve, vagy nagyon laza tekercsbe legalább egy napig szoktassuk a helyiség klímájához, hogy visszanyerhesse az eredeti állapotát. Miután kisimult, fektessük az aljzatra, és a túlnyúló széleit vágjuk le. Figyeljünk arra, hogy az esetleges lineáris mintázatok a fallal párhuzamosak legyenek.
 
A PVC padlókat általában teljes felületükön célszerű leragasztani, ám kisebb felületek és vékony padlóanyagoknál használhatunk kétoldalas ragasztószalagot is. Ezzel a széleken kívül átlósan is rögzítsük a padlót, mert ezzel is csökkentjük az elmozdulás lehetőségét.
 
A teljes felületén leragasztott padló jobb megoldás. E célra padlóragasztót használjunk, amit 2 mm fogmélységű kenőlappal egyenletesen kell felteríteni. A ragasztót a beszabott padlólemez felének visszahajtását követően ajánlott az aljzatra felteríteni, majd szikkadás és kiszellőzés után rásimítható a felhajtott padlólemez. A légbuborékokat hengereléssel kell alóla kinyomni. A ragasztás csak két szakaszban végezhető el, de így kivédjük a padlóanyag nyúlását, hullámosodását. A ragasztott padlót csak 24 óra elteltével lehet használatba venni, és 72 óra múlva érheti nedvesség.
 
Beszabás:
 
A falbeugrások, ajtótokok, sarkok beszabásánál előbb mindig az oldalfal, majd az ezen túlnyúló részt lefedő darab kontúrját jelöljük be az anyagon. Ilyen esetekben egy kicsit középen húzzuk el a faltól a PVC-t, majd a felesleges részeket vágjuk le. A sarkoknál a felhajló rész átlós irányú bevágását követően acélvonalzó mentén vágjuk le a túlnyúló padlószélt. A tagoltabb szélkiképzésű ajtóknál ajánlatos kartonsablon alapján kivágni a tok helyét és az alapján elvégezni a pontos bevágást.
 
Toldás:
 
Ha toldásra kényszerülünk, az átfedéssel egymásra fektetett padlólemezek alá helyezzünk acéllemez csíkot, és egy acélvonalzó mellett mind a két anyagot egyszerre vágjuk át, így biztosított a pontos illeszkedés. Az illesztések mentén a Tarkett „A” típusú PVC hideghegesztő szert használjuk. A hideghegesztő folyadékot teljes keresztmetszetben injektáljuk a hézagba és hagyjuk 24 órán keresztül száradni. Ha rendelkezünk a megfelelő eszközökkel, alkalmazhatunk meleghegesztést is. Ilyenkor a két padló közt kis rést hagyunk és a megfelelő méretű és színű hegesztőzsinórral összehegesztjük a két padlóburkolatot.
 
Szegélyezés:
 
Befejező művelet a szegély felszerelése. Ez lehet műanyag szegélyléc, amit sarok és véglezáró elemekkel és dűbeles, csavarozott rögzítő lemezekkel lehet a falra erősíteni.
Alkalmazhatunk lágyszegély is. Ennek helyigénye elhanyagolható, és csak ragasztással lehet a padlóra valamint a falra erősíteni.